BODE-SCIENCE-COMPETENCE


Aktuális
Sterillium - A kézfertőtlenítőszer, mely 1965 óta hű társunk
Büszkék vagyunk arra, hogy a Sterillium, a világ első alkoholos kézfertőtlenítőjének kifejlesztése egy magyar származású szívsebész professzor, Kalmár Péter nevéhez fűződik.
10 éves a HARTMANN tudományos kutató központja
10 év alkalmazott tudomány a fertőzések megelőzése és az infekciókontroll területén
KITÁR® Kórházi Infekciókontroll TÁmogató Rendszer
KITÁR a kórházi infekciókontroll támogató rendszer.

10 éves a HARTMANN tudományos kutató központja


– új névvel a jövő felé
 
2011 óta a BODE SCIENCE CENTER a kompetens tudományos központ a HARTMANN csoporton belül a fertőtlenítés, a higiénia és a fertőzésmegelőzés területén. Az elmélet és a gyakorlat összekapcsolásaként gyakorlatorientált kutatásokat folytatunk partnereinkkel különböző tudományos és egészségügyi intézményekben és hasznos információkat, valamint gyakorlati megoldásokat kínálunk. Ezáltal hozzájárulunk mind az egészségügyi dolgozók, mind a betegek és a hozzátartozóik védelméhez az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések ellen.
2021. júniusában ünnepeljük 10 éves évfordulónkat. Ez megfelelő alkalom arra, hogy nevet változtassunk: a BODE SCIENCE CENTER új elnevezése HARTMANN SCIENCE CENTER lesz.
 
A fertőző betegségek jelentik világszerte az első számú halálokot, első helyen a kórházi fertőzésekkel. Éves szinten több halálesetért felelősek, mint a közlekedési balesetek és mintegy 7 milliárd euró éves költséget okoznak Európában. Ezeknek a fertőzéseknek mintegy 30%-a megelőzhető lenne megfelelő higiénés intézkedésekkel: az alapvető higiénia – különösen a kéz- és a felületfertőtlenítés – hatékony stratégiáival. Ennek érdekében a HARTMANN SCIENCE CENTER az egészségügyi szektor szakértőivel együttműködve új megközelítéseket dolgoz ki, továbbadja azokat a szakmai közösségnek, új perspektívákat nyitva a gyakorlatorientált, ezáltal hatékony egészségügyi és higiénés szakmai vezetés számára.
 

A TUDOMÁNYOS KÖZPONT 10 éve

10 évnyi kutatás, konzultáció, tudásátadás, eszköz és képzés

1. Tudományos szakértelem
 
Számunkra a tudományos szakértelem kommunikálása azt jelenti, hogy megkérdőjelezzük az érvényes szabványokat és segítünk újak kialakításában, mindig összhangban vállalatunk történetével. Korábban az általunk kezdeményezett vizsgálatok eredményeként a műtéti kézfertőtlenítéshez szükséges behatási idő 3 percről csupán 1,5 percre csökkent. Egy másik tanulmány kimutatta, hogy egy önállóan meghatározott szekvencia vezet a lehető legjobb kézfertőtlenítéshez, és nem a korábban előnyben részesített „6 lépéses eljárás”. A gyakran elvégzett ápolási és orvosi tevékenységekre kidolgozott standardizált munkafolyamatok (SOP-k) pedig sokkal könnyebbé teszik az egészségügyi dolgozók számára a javasolt higiénés intézkedések végrehajtását.
 
2. Együttműködés nemzetközileg elismert véleményformáló szakértőkkel
 
Sokrétű együttműködésünk a tudomány és a kutatás nemzetközileg elismert véleményformáló szakértőivel arra ösztönöz minket, hogy tovább javítsunk a gyakorlaton. A Charité Berlinben végzett vizsgálatban multimodális intervenciós csomagot vezettek be, amelyet SOP-k, oktatófilmek és az „Eurospender 3 flex” kezelési ponton található fertőtlenítő adagolók alkottak. Ily módon jelentősen javult az aszeptikus tevékenységek előtti kézhigiénés compliance, az eszközhasználattal összefüggő véráramfertőzések aránya pedig csökkent.
 
Más partnerekkel és a Braunschweigi Műszaki Egyetemmel együtt hozzájárultunk a jövő betegszobájának fejlesztéséhez. „Eurospender 3 flex” termékünk ebben fontos szerepet játszik: pontosan ott helyezhető el, ahol kézfertőtlenítőkre van szükség: az ellátási ponton. Ezenkívül a betegeknek szóló, könnyen érthető oktatófilmjeinket a kézfertőtlenítés fontosságáról és szükségszerűségéről a tájékoztató és szórakoztató, úgynevezett infotainment rendszeren keresztül mutatják be a betegágynál.
Az Ulmi Egyetem szociálpszichológiai tanszékével együttműködve kutatásokat végeztünk a kézfertőtlenítés pszichológiai vonatkozásairól. Az eredmény: a dolgozók viselkedése gyakran nem tudatos. Segítséget nyújthatnak olyan automatizált folyamatok, amelyekben a kézhigiénét jobban meg kell erősíteni. Ez az együttműködés elnyerte a 2016-os „Tudomány és ipar közötti együttműködés” alapítványi díjat.
 
A németországi Heidenheim Kórházban végzett közös tanulmányban először kombinálták a visszajelzés szempontjait és a kézhigiéné konkrét céljait. Azok a dolgozók, akik rendszeres visszajelzéseket kaptak a csapatban közösen elfogadott cél mellett, lényegesen gyakrabban végeztek kézfertőtlenítést. A helységenkénti kézfertőtlenítések száma 7,9-ről 17,0-re nőtt. Négy héttel a beavatkozás befejezése után a kézhigiénes compliance lényegesen magasabb szinten maradt.
 
3. Szakértői tanácsadás
 
Szakértői tanácsainkra nagy szükség van. 10 év alatt a szakemberek és a végfelhasználók is elsajátították a hatékony fertőzésmegelőzési ismereteket: több mint 100 000 kérdésre kaptak választ a higiénia, a fertőtlenítés és a fertőzések elleni védekezés témakörében. Ezek között szerepelnek a higiéniés intézkedésekkel, a fertőtlenítő termékek használatával, a megelőző intézkedésekkel és a klinikailag releváns kórokozókkal kapcsolatos kérdések is.
 
4. Gyakorlati megoldások az infekciókontrollért
 
Gyakorlati megoldásokat dolgozunk ki az infekciókontrollért. Ilyen például az „Observe” applikáció, amely segít a higiénés szakembereknek okostelefonon vagy táblagépen keresztül rögzíteni és értékelni a dolgozók kézhigiénés compliance-ét, és időben visszajelzést adni. Vagy a „My Hygiene SOP” alkalmazás, amellyel meghatározhatók, megfigyelhetők és elemezhetők az SOP-k.
 
A szakterület szakértőivel együttműködésben olyan SOP-kat fejlesztettünk ki a gyakran végzett ápolói és orvosi tevékenységekre, amelyek evidenciákon alapulnak, pl. a WHO-tól, a CDC-től vagy az RKI-től. Megismételhető minőségi standardokat határoznak meg, és segítenek az egészségügyi személyzetnek a higiénés ajánlások sokkal jobb végrehajtásában. Ezt mutatja többek között a „Perifériás vénás katéter felhelyezése” című vizsgálat, amelyet a Hamburg-Eppendorf Egyetemi Kórházzal közösen végeztünk a nagyobb betegbiztonság érdekében.
 
5. Átfogó tudásportál
 
Weboldalunk egy átfogó tudásportál, amely az évek során egyre növekedett: találhatóak itt szakmai-tudományos cikkek, többek között olyan témákról, mint az alapvető higiénia és a fertőző betegségek higiénés kezelése. Emellett kórokozókeresőt kínálunk A-tól Z-ig, és inspiráló oktatófilmeket is bemutatunk. A fertőtlenítő- és tisztítószerek munkaoldatainak elkészítését pedig koncentrátumkalkulátor segíti. A GYIK a gyakorlati élet kérdéseivel foglalkozik, gyakorlati válaszokat ad.
 
6. A gyakorlat szempontjából aktuális információk szaklapban vagy hírlevélben
 
A DISINFACTS szaklapunkban és hírlevelünkben rendszeresen megosztjuk a gyakorlattal kapcsolatos és aktuális információkat. Általános fertőtlenítési és higiéniai témákról naprakész beszámolót nyújtunk. A tavaly kitört koronavírus-járvány elején például már a kezdetektől rámutattunk a szükséges fertőzésmegelőzési intézkedésekre.
 
7. Tájékoztató és infóposzterek
 
A higiénia szempontjából fontos intézkedéseket világos információs anyagokkal és tájékoztató plakátokkal könnyítjük meg, például olyanokkal, amelyek bemutatják az egyéni védőeszközök megfelelő fel- és levételét, vagy tájékoztatnak a higiénés szempontból megfelelő oltásról és tesztelésről. Így a dolgozók mindig szem előtt tartják, hogy mi járul hozzá a nagyobb biztonsághoz a mindennapi gyakorlatukban

 
8. Felhasználó- és gyakorlatorientált oktatási anyagok és filmek
 
Felhasználó- és gyakorlatorientált oktatási anyagainkat és filmjeinket a higiénia és a fertőzések elleni védekezés terén magas szakmai minőség jellemzi. Ide tartoznak a kézhigiénével kapcsolatos tanúsított e-learning eszközök és oktatófilmek, amelyek különféle témákat dolgoznak fel, például: higiénés kézfertőtlenítés, kézfertőtlenítés betegek és látogatók számára, multirezisztens kórokozók (MRK) stb..
 
9. Szakértői interjúk és szimpóziumok
 
Ígéretünkhöz híven szakértői interjúkkal és szimpóziumokkal kínálunk ügyfeleinknek naprakész információkat és megoldásokat. A szakértők releváns javaslatokat adnak kutatási munkánkhoz és ügyfeleink mindennapi gyakorlatához, például a munkavédelemről vagy az orvostechnikai eszközök újrafeldolgozásáról. Az aktuális témákkal a kutatás és a gyakorlat elismert képviselőivel készült szakértői szimpóziumunk foglalkozik. Ezen felül közönségként és ihletadóként részt veszünk országos és nemzetközi eseményeken. A nemzetközi infekciókontroll konferencia (International Conference on Prevention and Infection Control, ICPIC) például mindig jó alkalom arra, hogy inspiráló információcserében vegyünk részt a világ minden tájáról érkező szakértőkkel a fertőzésmegelőzés jelenlegi és jövőbeli kihívásaival kapcsolatban.
 
10. Nemzetközi és országos elkötelezettség
 
Nemzetközi és országos elkötelezettségünk számos területen megnyilvánul. Tudományos szakértelmünkkel egyesületek és különböző kezdeményezések munkájához járulunk hozzá. Támogatjuk például az olyan kampányokat mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által május 5-én szervezett éves nemzetközi Kézhigiénés Világnap, vagy az „Aktion Saubere Hände”, amely kifejezetten a német egészségügyi intézményekben a kézhigiénés szabályok betartásának javítására irányul. Ugyanilyen fontos részvételünk a WHO CLEAN HOSPITALS elnevezésű kezdeményezésében, melyben vezető szakértők találkoznak az egészségügyi intézmények szakembereivel, hogy a kórházak teljes higiéniai és takarítási spektrumára és optimalizálási lehetőségeikre fókuszáljanak.
 
HARTMANN SCIENCE CENTER
Kutatás a fertőzések elleni védelemért. 
 
 
Kíváncsi? Választ keres?
Kattintson IDE, ha közvetlenül a HARTMANN SCIENCE CENTERBE szeretne látogatni!
Aktuális
Sterillium - A kézfertőtlenítőszer, mely 1965 óta hű társunk
Büszkék vagyunk arra, hogy a Sterillium, a világ első alkoholos kézfertőtlenítőjének kifejlesztése egy magyar származású szívsebész professzor, Kalmár Péter nevéhez fűződik.
10 éves a HARTMANN tudományos kutató központja
10 év alkalmazott tudomány a fertőzések megelőzése és az infekciókontroll területén
KITÁR® Kórházi Infekciókontroll TÁmogató Rendszer
KITÁR a kórházi infekciókontroll támogató rendszer.